Indulás: 

A rendkívüli helyzetre való tekintettel a pontos indulás bizonytalan.
Tervezett időpontja: 09.00

2021. május 21-én a Parlament elől indul az európai túra.

A túra alapötlete:

2021-ben van Benyovszky Móric születésének 280. halálának 235. évfordulója.  Kevesen tudják, de hét évvel megelőzte az angol James Cook-kot észak-csendes-óceáni utazásával, valamint a franciákat is.
A XVIII. század a gyarmatosításokról és a különböző háborúkról szólt. Kevés olyan ember volt, aki – bár maga katonai rangot viselt – egész életében a békét tartotta a legfontosabbnak. Az elnyomottak mellett küzdött, ha kellett akár a túlerővel szemben is. Mindig is lelkesedett a szabadság eszméje iránt és együtt érzett a kihasznált népekkel.
Vitázó afrikai törzseket békített ki és megalkotta „a Nagy Medve” addigi történelmének legforradalmibb felhívását. Ő volt az, aki nem ölte meg, hanem ápolta foglyait. Élelmet osztott a szegényeknek és adakozott a rászorulóknak. Ő is Benyovszky Móric volt.

A túra figyelemfelhívó célja:

Hisszük, hogy Benyovszky Móric emlékét tovább kell táplálni és nem csak Madagaszkáron.
Fontos, hogy az olyan történeteket pontosítsuk, melyek helytelenek – például nem volt Madagaszkár királya és nem szlovák volt, hiszen a felvidéki Verbón született és magát mindig is főként magyarnak és egy kicsit lengyelnek tartotta. Ennek ellenére több szlovák történész is – helytelenül – vitatja magyarságát. Ezt mindenképpen „helyre kell tenni”.

Mottó:

Úti terv:

EURÓPA
Magyarország, Szlovákia, Lengyelország, Csehország, Ausztria, Ukrajna
KELET – ÁZSIA
Oroszország, Japán, Tajvan, Dél-Korea, Fülöp szigetek
AFRIKA
Madagaszkár – Mauritius

A túra célja:

Célunk az, hogy Benyovszky életének olyan helyszíneit keressük fel, amelyeket eddig még nem tettek meg. Tennénk ezt úgy, hogy a Világ Kerékpáros Békenagykövete kerekezik el a helyszínekre. Az emléktúra nem azt a célt szolgálja, hogy újabb részleteket tárjunk fel a gróf életéről, hanem azt, hogy megmutassuk kalandos életének fontosabb állomásait, még ha kimarad is pár helyszín (USA, Franciaország, Litvánia, …). De természetesen a túrák előtt szakértőkkel – Benyovszky kutatókkal – és a MEVE Magyar Emlékekért a Világban Közhasznú Egyesület munkatársaival egyeztetünk az emlékhelyeket és a pontos útvonalakat illetően.

A programok melyek kísérik a túrát: 

A túráról készülni fog több kisebb bejátszó és egy háromrészes dokumentumfilm sorozat is, melyet az MTVA fog sugározni. Reméljük, hogy ezzel is hozzá tudunk majd járulni a Benyovszky nimbusz erősítéséhez. Szeretnénk egy állandó emléket állítani az egykori bolserecki fegyenctelep közelében Kamcsatkán és Maroantsetra közelében – melyet Benyovszky alapított – a keleti-foknál Madagaszkáron. – Ott ahol megtalálta örök békét. Az emléktáblák felállításánál, – magyarság és a nemzeti tudat tekintetében –  fontos és elengedhetetlen lenne, ha több helyszínen is valakik képviselnék politikai vonalon is az eseményeket

Scroll to Top